Csak Ő és Én
- a világ közepén.
Az idő áll,
a füst tovaszáll..
De Ő állandó.

Csak Ő és Én
- mosoly csillan szemén,
fény tekintetén.
Az emberek jönnek-mennek,
körülötte lebegnek.
Ő áll, én odalépek.
Nap suhan s
megcsillannak a fények.
De Ő még mindig állandó.
Örök.

Csak Ő és Én
- a világ közepén.
Ő csak egy pont
de bennem szikrát bont.
Minden múlik,
s sok a rossz,
De Ő változatlan.
Örök.
Csak Ő állandó.

Csak Ő és Én
- mint mágnest a fém
vonz..
De bár ne tenné,
hisz éget.
Az idő múlik,
a homok pereg,
s én csak várom,
hogy az időtlenségben
én is állandó legyek.
De csak Ő állandó.
Én nem.

Csak Ő és Én
- a múltunk terhén
keresztül nézünk.
Pedig az Élethez
nem kell szűrő,
csak ha félünk.
Közel enged, majd ellök.
Taszítva vonz s vonzva lök
Egyszerre zuhanok és repülök.

Csak Ő és Én.
Szépségén merengve
elmélkedek:
mért toppant be az életembe?
S ha minden változik
Ő hogy lehet állandó?
És a puszta gondolat,
hogy létezik
Mért nem fárasztó?

Nem tudom.
Ő hihetelen.
És állandó.

Csak Ő, csak Ő, csak Ő….
S Én.. távolodok…

Néha homály van
s tompák a fények,
de a sötétben sem félek,
hisz Ő ott van,
S benne a biztató lélek.
A változás ijesztő.
Talán ettől mégis
Félek.

De mégsem.

Hisz Ő állandó,
Holott semmi sem az.
Csak Ő és a változás.

Ez ami örök.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.