Fájdalom van bennem.
Lent ül nagyon mélyen.
Egyedül gubbaszt szívem
korhadt fatörzsében.

Magányosan figyel,
nézi a fákat,
csodálkozik…
Magányossá
ily sok érzés között
mégis hogyan válhat?

Keresi a fáját, hol csak ülhet,
s társai nélkül,
nyugalomban
magában elmerülhet.

Ásó után kutat,
hogy kiássa egyszer
a sok rohadt kincset, mit
nagyon régen
magában ültetett el.

Fájdalom van bennem.
S tudom az okát.
De még gyáva vagyok,
hogy lelkembe behívjam
ellenfelét, a fájdalom orvosát.

Hogy mi az?
Tudod Te jól.
Csak arra nem jössz rá,
Hogy a mostani érzésed
öl, rombol.

Ha tudnád cselekednél,
Mert élni akarsz.
S hidd el, többet nem szenvednél!  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.